Segítsünk együtt, Máténak!

Segítsünk együtt, Máténak!

2019, március 8. Off By Nagykanizsai Futsal Club

A napokban egy nagyon szomorú hírt kaptunk… A 15 éves Pajor Tóth Máté története egyrészt rendkívül szomorú, másrészt bizakadásra adhat okot.
Máté 2015-ben kezdett el betegeskedni, eleinte hosszan tartó magas láza volt, amivel a szülei szakemberhez fordultak. Orvosról-orvosra haladtak, de senki nem tudta megmondani mi a baja az akkor 11 éves fiúnak. Több hónapig vizsgálták, mire meglett az eredmény: egy nagyon ritka betegség támadta meg, ami olyannyira ritka, hogy ő mindössze a harmadik regisztrált beteg a világon!

Ezután megkezdték a kemoterápiás és szteroidos kezeléseket amiknek hatására javult Máté állapota, de az öröm nem tartott sokáig…
A skarlát vírus megtámadta az addig már sokat küzdő, legyengült kis szervezetét. Európa több professzora is megpróbálkozott a gyógyítással, végül az őssejt beültetést javasolták a szülőknek, akik beleegyeztek a beavatkozásba.
Máté nagy harcos, ebben a csatában is ő áll nyerésre, de a lábadozási időszak kritikus, mivel gyakorlatilag nincs immunrendszere, amivel védekezni tudna a különböző baktériumok és kórokozók ellen.

Ezt az időszakot otthon, a családja körében töltheti, de ennek súlyos és drága ára van. Máté szüleinek otthon egy teljesen steril, a külvilágtól hermetikusan elzárt szobát kell építeniük és az egész lakást át kell alakítaniuk, hogy fiúk újra otthon lehessen. Mondhatjuk, hogy ebben a helyzetben semmi nem drága, csak Máté épüljön fel.
Ezért szeretnénk kivenni a magunk részét a segítségnyújtásból, mert úgy gondoljuk, hogy a #kanizsafutsal közössége van annyira erős, hogy tudjunk segíteni.

A Nagykanizsai Futsal Club ezért a soron következő két hazai mérkőzésén (március 11. Tihany és március 25. Újpest) adománygyűjtést szervez Máténak és családjának.
Kérjük szurkolóinkat, szimpatizánsainkat, támogatóinkat és mindenkit, aki tud segíteni, hogy fogjunk össze! Mutassuk meg, hogy együtt erősek vagyunk és adjunk Máténak egy új esélyt az életben!

A közösségi oldalakon létrehozunk egy eseményt, amivel kapcsolatban kérünk mindenkit, hogy hívja meg ismerőseit, barátait.

Most Máté a legfontosabb! Hajrá Máté, hajrá KanizsaFutsal!