Horváth Tamás: “Ez egy közös siker”

Horváth Tamás: “Ez egy közös siker”

2020, június 18. Off By Dominik Zsolt

Bravúros eredményt ért el csapatunk az idei bajnokságban, hiszen a második helyen végzett. A Magyar Labdarúgó Szövetség nemrég megváltoztatta korábbi döntését és a dobogósokat emléktárggyal jutalmazza. Ez azt is jelenti, hogy hivatalosan is a második helyen végeztünk, amire húsz éve nem volt példa Nagykanizsán. A szezonról és a csapatról Horváth Tamással, a KANIZSA FUTSAL Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk.

Nehéz szezon volt?
– Az volt, már az elején tudtuk, hogy nagyon sokat kell tenni majd azért, hogy elérjük céljainkat. Eredetileg azt akartuk elérni, hogy a csapat a felsőházban folytassa a rájátszást. Egy nagyon jó közösség jött össze az öltözőben és Bagó Gábor is sokat tett hozzá szakmai oldalról, ezért tudtuk elérni a célt és egyben túl is szárnyalni! Bevallom őszintén, hogy nagyon el voltam keseredve amikor bejelentették a bajnokság leállítását, különösen az fájt, hogy sokáig úgy tűnt, hogy amit addig tettünk az semmivé foszlik. Szerencsére nem így lett.

Mi volt a legnagyobb kihívás?
– Ahhoz, hogy megértsük ennek a sikernek a valódi értékét, pár dolgot tudni kell. A Nagykanizsai Futsal Club a költségvetést nézve az utolsó öt csapat közé tartozik, nagyon szerények az anyagi lehetőségek. A KANIZSA FUTSAL Kft. eddig városi és TAO támogatást sem kapott, ezek nélkül kellett felvennünk a versenyt más csapatokkal, ami sikerült, köszönhetően a Nilfisk Production Kft.-nek. Ők mindig, mindenben támogattak minket és most is mellettünk állnak, amiért köszönettel tartozunk. Például két évvel ezelőtt csak és kizárólag az ő támogatásukkal tudtunk elindulni az NBII-ben, így ennek az idei gyönyörű eredménynek ők is részeseivé váltak. Emellett köszönjük a Nilfisk dolgozók szurkolását a meccseken!
Nemcsak a felnőtt csapatunk van, hanem az utánpótlás együtteseket is kell utaztatni, ami sok pénzbe kerül. Az U18-as csapatunk az NBI-ben játszik, akik bravúros eredményt értek el, hiszen itt Kanizsán legyőzték a Ferencváros utánpótlás csapatát a Kelen SC-t. Ez is bizonyítja, hogy jó úton járunk. Nagyon köszönjük a ZTE FC támogatását, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az utánpótlás játékosokat és a náluk foglalkoztatott edzőket is elengedték hozzánk futsalozni, a két klub egymás közti megállapodását maradéktalanul betartva.
Arra azonban büszke vagyok, hogy ilyen nehéz anyagi körülmények ellenére is sikerült szakmailag előre lépni. A legnagyobb boldogság azonban a szurkolók, akik teltházas hazai meccseken kergetik bele a győzelembe a csapatot. Most is libabőrös leszek, ha rájuk gondolok.

Horváth Tamás a KANIZSA FUTSAL Kft. tulajdonos-ügyvezetője

Mi a terv a folytatásra?
– Ha nem jön a koronavírus-járvány, akkor rendkívül nagyot sikerült volna előre lépni gazdasági és utánpótlás kérdésekben is. Nagyon köszönjük Gyarmati Tibor segítségét, akivel közösen dolgoztunk egy olyan utánpótlás nevelésen, ami az egész országban csak egy-két iskolában működik. Bízom benne, hogy hamarosan meg is tudjuk valósítani a terveinket.
Most a válság miatt kicsit nehezebb a helyzet, de biztos vagyok abban, hogy sikerül megerősödve kijönni ebből a helyzetből is. Amíg a szurkolók megtöltik a lelátót és a játékosok megszakadnak a pályán, addig van értelme ezt csinálni, jó dolog alkotni.
Még annyit szeretnék hozzátenni, ami számomra nagyon fontos, hogy ezt a csapatot valakinek létre is kellett hozni, mivel a Nagykanizsai Futsal Clubot Dominik Zsolt alapította, aki a mai napig szívvel-lélekkel segíti csapatunkat.
A másik ember akiről nem szabad megfeledkezni, hiszen mióta szerepet vállaltam a klubnál segíti a munkámat, ő Mulasics Balázs aki a jobbkezem és egyébként a csapat technikai vezetője.
Egyelőre nem tudjuk, hogy alakul a jövő évi bajnokság, de elképzelhető, hogy a válság sok csapatot érint, így nem tudjuk, hogy alakul majd a mezőny. Mindenesetre bízom abban, hogy jövőre is sikeresek leszünk, hiszen mi szívből-lélekből dolgoztunk ezen az eredményen, mind a játékosok, mind a stáb, és úgy gondolom, hogy a sikerhez mindenki részéről önzetlenségre volt és van szükség.

Már megvan a jövő évi keret?
– A „győztes csapaton ne változtass” elvet figyelembe véve az állandóságra törekszem az öltözőben. Erősíteni fogunk, nemsokára be is jelentjük az érkezőket. Bagó Gábornak és Budai Lajonsak is csak köszönettel tartozhatunk, velük folytatjuk a szakmai munkát természetesen. Emellett NBI-es múlttal rendelkező edzővel is gyarapodik nemsokára a stáb.
Nagyon büszke vagyok a felnőtt- és az utánpótlás csapatra, valamint az edzőkre is. Köszönet jár a szurkolóknak és mindenkinek, aki ehhez hozzá tudott tenni. Mindenki legyen büszke erre az eredményre, mert ez közös sikerünk!