Győzelem a Pécs elleni rangadón

Győzelem a Pécs elleni rangadón

2020, február 4. Off By Lendvai Bia

Nagyot küzdött csapatunk hétfőn este azért, hogy itthon tartsuk a három pontot. Nem volt könnyű dolgunk, a Pécs csapata mindent elkövetett, hogy megnyerjék a mérkőzést. Azonban támadásaink és védekezéseink meghozták a várva várt eredményt, legyőztük a baranyaiakat.

Lendületesen indult a mérkőzés és az első gólra sem kellett sokat várni, hiszen a kezdőrúgás után fél perccel a PTE már meg is szerezte a vezetést. (0-1)
Csapatunk nem tört össze, mindent elkövetett, hogy egyenlítsen. A gyors tempójú játék közepette a fault-pontok is rohamosan nőttek mindkét térfélen, sőt a 4. percben Szakmeiszter János sárga lapot is kapott szabálytalan megmozdulásért. Egyik összeállítás sem hagyta magát, folyamatosan támadtak és védekeztek a játékosok, azonban a 6. percben Szalai Dániel ügyesen cselezte ki a fekete-fehéreket, találatával egyenlítettünk. (1-1)
A folytatásban is kiélezett meccset vívtak a csapatok, hol egyik, hol másik kapunál akadtak helyzetek, végül a 10. percben ismét elhúzott a Pécs. (1-2) Ekkor kért időt Bagó Gábor. Úgy tűnt, az új taktikával sikerül újabb találatot szereznünk, azonban ellenfelünk szépen védekezett, így csak a kapufát sikerült eltalálnunk. Az utolsó percben a baranyaiak kapusa fejsérülést szenvedett, őt a kiérkezett mentők kórházba szállították kivizsgálásra. Ezúton is jobbulást kívánunk neki!
A kényszerpihenő miatt a félidő letelte után szinte azonnal folytatódott a mérkőzés. A második játékrészben mi kezdtünk lendületesebben, amelynek meg is volt az eredménye, hiszen a 25. percben Szalai Dániel duplájával ismét egyenlítettünk. (2-2)
De ekkor sem állhattunk le, nagy összeszedettségre volt szükségünk, hiszen nem adták fel ellenfeleink a mérkőzést, többször is megpróbálták bevenni Szakmeiszter Ádám hálóját, azonban kapusunk mindent hárított. Sőt, egy elkapott labdát az ellenfél kapujáig rúgott ki, melybe Kollár Péter szerencsésen ért bele vállal és gólra is tudta váltani a megmozdulást. (3-2)
Két perccel később növelhettük volna előnyünket, Szalai Dániel veszélyes támadásával azonban csak a kapufát találta el, de nem sokkal később érkezett a Pécs válasza, így újra döntetlen állást mutatott az eredményjelző. (3-3)
Az izgalmak nem hagytak alább, a feszültséget szinte vágni lehetett a Zsigmondy Sportcsarnokban, hiszen mindkét összeállításnak fontos lett volna a győzelem. Egy perccel a lefújás előtt Kollár Péter ügyes cselével tettük fel a pontot az i-re, 4-3-nál jártunk.
Az utolsó fél percben ellenfelünk vészkapus formációval próbálkozott, de Horváth Elemér védekezésének köszönhetően nem tudtak közel kerülni a kapunkhoz, így ezzel az eredménnyel ért véget a küzdelem.

Fontos három ponttal gazdagodtunk, hiszen bár 34 ponttal még mindig a harmadik helyen állunk a tabellán, a 35 pontos Pécs már csak egy mérkőzést játszik, mi pedig kettőt, így bőven van esélyünk megelőzni az egyetemistákat. Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy harmadiknál rosszabb helyezést nem érhetünk el, így mindenképpen dobogósként fejezzük be az alapszakaszt és jutunk a felsőházba.
Csapatunk legközelebb február 10-én játszik, amikor az ELTE otthonába utazunk. Szurkoljunk továbbra is együtt! Hajrá Nagykanizsa!