Győzelem a bajnok ellen

Győzelem a bajnok ellen

2019, december 14. Off By Lendvai Bia

Számunkra nem volt szerencsétlen a péntek 13, hiszen nagyarányban növeltük a gólkülönbségünket az SZC Futsal Club elleni mérkőzésünkön. A csapatok nem hajtották túl magukat, de így is sok szép helyzetet láthatott a nézőközönség a kétszer 20 perc alatt.

Viszonylag gyorsan megszerezte csapatunk az első gólt a meccsen. A 2. percben jártunk, mikor Bogyó Károly első találatát lőtte egy gyorsan megszerzett labdából. (1-0) A győriek sem tétlenkedtek, 2 perccel később kihasználták figyelmetlenségünket és egyenlítettek. (1-1).
Ezt követően kissé lazább tempóban játszottak az együttesek, több hiba és kisebb próbálkozások jellemezték a mérkőzést a 8. percig. Ekkor kért ugyanis időt Bagó Gábor, akinek tanácsait követve változtattunk a stratégián. Jött is a következő gól a 9. percben ismét Bogyó Károlynak köszönhetően. (2-1) Szalai Dániel és Szakmeiszter János is kapura lőttek, de míg egyikük a kapust, másikuk a kapufát találta csak el. Ellenfelünk támadását Kollár Péter akadályozta, aki pár pillanatra a földön is maradt a szemét fájlalva. Ebből azonban gyorsan rendbe jött és a 10. percben gólt is szerzett. (3-1).
Folyamatosak voltak ezután a próbálkozások, szinte percenként láthatott kapura lövést a közönség a hazaiaktól. Végül a 18. percben Szakmeiszter János és Bogyó Károly összjátékából utóbbi talált be a kapuba. (4-1)
A második félidő első percében sikerült ismét szépíteniük a győrieknek. Bár ellenfelünk kapura rúgását Simon Martin egy szép vetődéssel védte, azonban a zöld-fehérek elé kipattanó labdát nem volt esélye még egyszer megfogni. (4-2)
Az izgalmak azonban csak ezután jöttek, hiszen gólzápor következett a Bagó-legénységtől. A 22. percben előbb Szalai Dániel (5-2), majd Kollár Péter is betalált (6-2), a 24. és a 25. percekben pedig Szakmeiszter János duplázott. (8-2) A nagyon jó napot kifogó Bogyó Károly a 26. és a 28. percekben szerezte meg negyedik (9-2) és ötödik gólját a mérkőzésen (10-2), majd Szalai Dániel a bal felső sarokba irányított lövésével 11-2-nél jártunk a 29. percben. A mérkőzés utolsó gólját Kollár Péter rúgta be a 38. percben, így nagyarányú győzelemmel, 12-2-es eredménnyel zártuk az év utolsó hazai mérkőzését.

Csapatunkra idén még egy meccs vár. December 18-án, szerdán 20.30-kor a Hidegkúti SC-vel játszunk a Klebensberg Kunó Általános Iskolában. Hajrá Nagykanizsa!