Énekeljük együtt a Te dalodat! – keressük az NFC indulóját

Énekeljük együtt a Te dalodat! – keressük az NFC indulóját

2020, május 7. Off By Dominik Zsolt

Egy zenész életének egyik legszebb pillanata lehet, ha a dalát egy emberként énekli egy sportcsarnoknyi közönség. Most itt a lehetőség, hiszen a következő szezonnak új, és egyben első indulónkkal szeretnénk nekifutni. A beérkező pályaművek értékelése során természetesen a közönség szavazata is számít, a szurkolóké a végső döntés.

Csapatunk Nagykanizsa legfiatalabb egyesülete, az indulóval szeretnénk lezárni a mögöttünk hagyott örömökben és nehézségekben bővelkedő éveket, és egy új fejezetet nyitni 2020-ban, amihez a csapat indulója adná az alapkövet.

Célunk az, hogy az induló a játékosokat és a szurkolókat még jobban összekösse a mérkőzéseken pedig még inkább felpörgesse.
Célunk, hogy az elkészülő dal méltó legyen Nagykanizsához és a kanizsai futsalhoz.

A pályázati leírás pontokba is szedte a kívánalmakat:
– figyelemfelkeltő
– jól megjegyezhető dallamú
– jól énekelhető szövegű
– inspiráló hangvételű
– énekes, szöveges pályamű
Figyelem, a zsűri instrumentális indulót nem fogad el érvényes pályázatként! Az énekes tartalom bármilyen kísérettel benyújtható.

A pályaművek benyújtásának határideje:  2020. június 22.

A pályázat eredményének kihirdetése

A pályázat kettő fordulóban zajlik: az első fordulóban beadott pályaműveket a zsűriértékeli. A második fordulóban közönségszavazásra bocsátja a műveket, és a zsűri értékelés és a közönségszavazás eredménye adja együttesen a végeredményt.
A zsűri 2020. július 31-éig választja ki a nyertes pályaművet. Az eredményről a pályázókat a jelentkezés során megadott emailen kiértesíti.

Pályázat leadási módja:

kanizsafutsal@gmail.com
Tárgy: Induló_XY (a pályázó neve)