Ellenfélnéző: REAC

Ellenfélnéző: REAC

2019, szeptember 1. Off By Dominik Zsolt

Szeptember 2-án hétfőn 20 órától a REAC együttese érkezik a Zsigmondy Sportcsarnokba. Ellenfélnéző rovatunkban megvizsgáljuk riválisunkat és az egymás elleni statisztikákat is.

A fővárosi alakulat régóta benne van a honi futsal vérkeringésében, de a sportbarátok inkább labdarúgó szakosztálya miatt emlékezhetnek rá. A Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club a tavalyi szezonban is az NBII Nyugati csoportjában szerepelt, ahol végül utolsó előttiként “kiestek” a harmadosztályba. Illetve kiestek volna, ha a létszámfeltöltésnek köszönhetően nem kérik fel őket a folytatásra.

A két csapat eddig négy alkalommal találkozott egymással a bajnokságban, a mérlegünk: 2 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség.
Tavaly szeptemberben is ellenük kezdtük a bajnokságot, akkor 10-6-ra nyertünk, majd novemberben 5-4-es vereséget szenvedtünk egy rendkívül feszült hangulatú idegenbeli találkozón.

A sors végül úgy rendezte, hogy az Alsóházban folytassuk a rájátszást ahol újabb két találkozó várt ránk a rákospalotaiakkal.
Idegenben nyertünk ellenük, bár a találkozó hangulata és a játék is nagyon feszült volt. Ezen a meccsen derült ki, hogy nem kimondottan szeretik a “vidékieket” és az is, hogy nagyon “szeretik” a traktorokat.
Ez a hangulat alapvetően rányomta a bélyegét a visszavágóra, ahol Nagykanizsán a REAC szempontjából bravúros döntetlen született és értékes 1 ponttal távoztak a Zsigmondyból, bár ez sem mentette meg a sárga-kék csapatot a kieséstől…

A motivációval remélhetőleg idén sem lesz baj, és együtt egy nagy győzelemmel indíthatjuk a szezont!