Bagó Gábor: “Végig csapatként működtünk”

Bagó Gábor: “Végig csapatként működtünk”

2019, november 12. Off By Dominik Zsolt

Csapatunk hétfőn este hosszú kihagyás után ismét hazai pályán játszott a forduló előtt még harmadik helyen álló ELTE-BEAC együttese ellen.
A rangadót végül 6-3-ra nyertük meg, amivel stabilizáltuk második helyünket a tabellán. A mérkőzés után Bagó Gábor és a két gólt szerző Bogyó Károly értékelte a mérkőzést.

Vezetőedzőnknél többek között arról érdeklődtünk, hogyan értékeli a találkozót
Egy nagyon jó egyéni képességű játékosokból felálló csapatot tudtunk legyőzni. Végig fegyelmezetten játszottunk és remek megoldásokat választottunk a kapu előtt. Nagyon jól reagáltunk a mérkőzés közben kialakult szituációkra.
Nagy győzelem volt ez számunkra, amiért köszönetet kell mondanunk a csapatunk hatodik tagjának, a szurkolóknak is!
A második félidőben elég hamar átállt ellenfelünk a vészkapus játékra és ekkor volt egy kis rövidzárlat, ami annak is köszönhető, hogy sérülések miatt kicsit foghíjasan voltunk, illetve az első félidőben Szakmeiszter Jánost is elveszítettük, ezért még kevesebb lett a variációs lehetőségünk. Időkérésnél átbeszéltük a dolgokat és onnantól remekül oldották meg a feladatot a srácok.

Mik voltak a pozitívumok és min kell változtatni a következő meccsre?
Amivel nagyon elégedett voltam, az a hozzáállás és az elszántság, amit a pályán lehetett látni minden játékoson.
A kapu előtti szituációkban is voltak váratlan megoldásaink, amikből gólokat rúgtunk, de kiemelném, hogy végig csapatként működtünk.
Egy kicsit talán fejben fáradtabbak voltunk, ennek a számlájára tudom írni a nehéz és időnként rossz döntéshozatalt is.

Azt mondtad a találkozó előtt, hogy hazai pályán mindig eggyel többen vagyunk. Közel teltház volt és a szurkolásra most sem lehetett panasz…
Szurkolóink ismét fantasztikus hangulatot csináltak és a nehezebb pillanatokban ők nagyon nagy erőt adtak a csapatnak amit ezúton is nagyon köszönünk nekik. Mi ezt a “segítséget” a pályán szeretnénk viszonozni a jövőben is.

A mérkőzésen két gólt szerzett Bogyó Károly, aki így már a negyedik a góllövőlistán. Ő így értékelte az ELTE elleni rangadót
Örülünk hogy megnyertük a ma esti rangadót egy nagyon jó ellenféllel szemben.
A különbséget talán az jelentette, hogy kevesebb hibával játszottunk mint az ellenfél, és a kapu előtt jobban éltünk a lehetőségeinkkel.
Nagyon vártuk, hogy ismét hazai közönség előtt játsszunk, a hangulatra ma sem lehetett panasz, egész meccsen buzdítottak minket és ezt köszönjük szépen mindenkinek!

Csapatunk ezzel a győzelemmel megerősítette második helyét a tabellán, November 14-én, csütörtökön 20 órától szintén a Zsigmondy Sportcsarnokban az NBI-es Rubeola FC Csömör ellen játszunk a Magyar Kupa 1. fordulójában.
Klubunk a mérkőzés teljes bevételét Nóri gyógyulására ajánlotta fel, részletek az alábbi linken:

Töltsük meg a Zsigmondyt és segítsünk közösen!