Bagó Gábor: “Le a kalappal a srácok előtt”

Bagó Gábor: “Le a kalappal a srácok előtt”

2019, október 29. Off By Dominik Zsolt

Csapatunk hétfőn este a Pécsi TE-PEAC vendégeként ért el 5-5-ös döntetlent a baranyai megyeszékhelyen. A találkozó első félidejének végén még együttesünk vezetett, de a házigazdák a meccs vége előtt kiegyenlítettek.
Vezetőedzőnket és a mesterhármast szerző Szalai Dánielt kérdeztük a mérkőzésről.

Bagó Gábor összegezte a találkozót
Az első félidőben azt történt amit elterveztünk. Remekül védekeztünk és a kontráinkat könyörtelenül kihasználtuk. Az ellenfelünk igaz, többet birtokolta a labdát, de kimondott helyzetig nem jutott el.
A második félidőben nagyon beszorítottak minket a jó játékosokból álló pécsiek. Itt a játékvezetők véleményem szerint nagyon könnyű faultokat fújtak be ellenünk, sőt olyan helyzetben még sárga lapot is kaptunk, ahol nem hogy szabálytalanság, de még kontakt sem volt.
Aki ismeri ezt a sportot, az tudja, hogy nagyon nehéz úgy lejátszani 12-13 percet, hogy nem csinálhatsz már faultot. A Pécs ezt a lehetőséget megragadta és élt is vele.
Felesleges azon rágódni mi lett volna ha… Nagyon sokat dolgoztak a játékosok a mérkőzés alatt és 30 percig szinte hiba nélkül védekeztek és remekül végig vitt kontrákat vezettek. Sajnos ezen a meccsen megmutatkozott, hogy rövid a keretünk. Ennek ellenére le a kalappal a srácok előtt és még így is, hogy van némi hiányérzetünk, csak dicséret illeti őket.

Az összecsapáson a két gólt szerzett Kollár Péter mellett három találatig jutott Szalai Dániel, akinél arról érdeklődtünk, hogy milyen volt belülről a találkozó.
Az első félidőben a taktikánk megfelelően működött. Hamar sikerült vezetést szereznünk. Masszívan és agresszívan védekeztünk minimális hibával, emellett nagyon kevés kontra lehetőséget adtunk az ellenfélnek. Támadásaink hatékonyak voltak és jó arányban értékesítettük a helyzeteinket, így jelentős előnnyel vonulhattunk szünetre.

Háromszor fogadhatta a gratulációkat Szalai Dániel a Pécs ellen.

Mi történt a második félidőben?
A második félidő első 10 percében a védekezésünk rendben volt, viszont nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a játékvezetők úgymond nagyon könnyen fújtak faultokat ellenünk, aminek köszönhetően a félidő felénél már 5 szabálytalanságnál jártunk. A Pécs ezt a segítséget kihasználva visszajött a meccsbe, mi pedig hullámvölgybe kerültünk.
Sajnos ezután nehezen találtuk meg a fonalat, nem játszottunk jól és több kontra lehetőséget is adtunk nekik, amelyekből gólokat lőttek.

Az egész meccset figyelembe véve az történt a pályán, amit terveztünk?
Azt gondolom, hogy az első félidőben minden a tervünk szerint alakult, viszont a második félidő után sajnos maradt hiányérzetünk. Tudtuk, hogy az ellenfél jó csapat, remek játékosokból áll, a tavalyi bajnokság ezüstérmese, így alapvetően Pécsről pontot elhozni nem rossz eredmény. Szerettük volna a Pécset magunk mögött tartani a tabellán és ez tulajdonképpen a döntetlennel is sikerült, így tartjuk a második helyünket. Céljaink eléréséhez a soron következő hazai, ELTE elleni meccsen csak a győzelem az elfogadott eredmény.

Kinek szoktad ajánlani a góljaidat?
Kislányomnak, Lucának szoktam ajánlani.

November 11-én, hétfőn ismét hazai pályán játszik csapatunk hosszú szünet után. A jelenleg harmadik helyezett ELTE érkezik a Zsigmondy Sportcsarnokba. A találkozó 20 órakor kezdődik.